48ers - Episode 5
2017. március 19. írta: Alexandor

48ers - Episode 5

A mai menü a következő:

Zokni-baseball, Füty-fürütty, Luxus-Bajnok, Szakáll-gyepál, Csicskázás, Szerelmi vallomás

 

Balfaszok:

A hét közepéről lemaradt egy videó, de csak megtaláltam, hát kezdjük ezzel.

2,5 másodperccel a vége előtt, 3 ponttal ment a Portland Trail Blazers a San Antonio Spurs ellen és Manu Ginobili büntetőhöz készülődött. Ilyenkor a játékosok, megpróbálják telibe-dobni a gyűrűt, hogy a kipattanót megszerezve esélyük legyen még egy három pontossal az egyenlítésre. Na most a mi Manu-nk ezt így oldotta meg:

D'Angelo Russell, a Los Angeles Lakers irányítója olyan számsorokat produkált, mint 2007 óta senki, ám ezzel csak a Balfasz kategóriában kaphatott helyet, hisz a stat lapja a következőképp nézett ki: 6 fault (kipontozódott) 7 eladott labda és 5 pont. Egy egykori 1/2-estől finoman szólva is kurvagáz számok, és számomra irányítóként, inkább hasonlít egy béna szteroidos protein malacra, mint kosarasra.

Ami eddig fikció volt, most igazolást nyert. A New York Knicks-ről, ugyanis kiderült, annak idején azért menesztették Dereck Fischer-t, mert nem válaszolt rögtön Phil Jackson e-mail-jeire. Ezen tény miatt, biztos hogy Jeff Hornacek marad a Nagy Alma edzője, mert akkora pincsikutya, mint soha senki a bajnokságban.

Ha már New York Knicks: Egymás után kétszer aláztatták meg magukat a még mindig Ligautolsó Brooklyn Nets-cel szemben. Több mint kínos ez a Stat és a Liga másik kedvence Los Angeles Lakers mellett, New York-ban sem bánnák, ha idén már nem kéne többet lecumizniuk valakit és végre elmehetnének a jól megérdemelt edzésekre nyaralásokra. Magáról a meccsről annyit, hogy Derrick Rose bántóan telibe szarta a védekezést, míg a meccs előtti zoknis baseball helyett Carmelo Anthony-ék inkább foglalkoztak volna a találkozóval...

Ne haragudjon meg rám a nagyérdemű, de muszáj foglalkoznom Steph Curry dobóformájával. A kétszeres MVP ugyanis megint csak nem érte el az Orlando Magic (!!!) ellen sem a 30%-os hármas dobószázalékot. Esetében ez a formahanyatlás nem most kezdődött és reményeim szerint nem is most fog abbamaradni!

giphy.gif_480x268

106 újságíró részvételével tartottak egy MVP szavazást, hogy ha most kéne szavazni, kire voksolnának. Az eredmény szerintem magáért beszél és kíváncsi lennék mennyire naftalin szagú a társaság. 1. James Harden 2. Russell Westbrook 3. Kawhi Leonard 4. LeBron James 5. Isaiah Thomas 6. John Wall.

Érdekes, hogy mi a faszt keres a listán, a hisztigép John Wall és hogy a Szupercsapat Golden State Warriors-tól egy ember sem képviselteti magát a top 6-ban.

Kyle O'Quin - New York Knicks, akkorát nyilatkozott, hogy tényleg szar lett volna ha magában tartja. Miután 5 napon belül kétszer kikaptak a Liga-balfasz Brooklyn Nets-től, képes volt olyan mondatot mondani, hogy "Ilyen keretű csapattal nem is kéne egy Ligában játszanunk". Lehet hogy a Nagy Almában túlkábszizzák magukat a srácok, mert eszméletlen marhaságokat képesek csinálni és mondani.

JJ Redick - Los Angeles Clippers, túl őszinte volt. Azt mondta, hogy csapatával, egyszerűen az All Star meccs óta szarok! Az őszinteség fontos erény, gratulálunk hozzá! :D

Detroit Pistons - Most úszik el a rájátszás, méghozzá kibontott vitorlával. Szent Pat-lik napján otthon, az utolsó negyedben 9 pontot dobni, barátok közt is kurvagáz, semmi értelme nincs bejutniuk a rájátszásba, hogy ott megint egy 4-0-val kisöpörje őket a Cleveland...

Az elvileg PO-ért harcoló Dallas Mavericks 42 pontos brutál-verésbe rohant bele a fos-gyenge Philadelphia 76ers ellen idegenben. Megbocsáthatatlan és megmagyarázhatatlan produkció ez részükről, és óriási bravúr a Franchise Player nélkül vitézkedő 76ers részéről!

Füty-fürütty Lance Stephenson kezdi magát kiírni az NBA-ből. Az egykoron, keleti döntőt is megjárt és LeBron fülét kényeztető játékossal a Minnesota Timberwolves sem hosszabbított így gazdátlanná vált. Vétek egy hiba ekkora tehetséget kárba veszni.

giphy.gif_500x281

Kurva nagy luxusban él a Bajnok. Cleveland-ben megtehetik, hogy mind a három ászt pihentetik egy meccsen. Ez hagyján hogy gusztustalan, de számomra abszolúte érthetetlen, hogy a két hónapig max PS-en kosarazó Kevin Love-ot mi a francért kell pihentetni? Nagyon remélem, hogy az összes kirakatcsapat megszívja a végén a nagy pihentetéseket! Egyébként, ennek köszönhetően ki is kaptak a Los Angeles Clippers-től, bő 30 ponttal. ...az meg már végképp kinyitja a bicskát a zsebembe, hogy meccs közben a padról röhögnek, ha valami nem sikerül a pályán játszóknak...

Nagymenők:

A Liga egyik legmenőbb centere, Rudy Gobert, a Bajnoknál játszó Tristan Thompson-t burkolt be elég rendesen. Thompson elhitte, hogy szétalázhatja a gyűrűt, ám a fiatal francia, szépen rádobta a sapkát végül:

 

Russell Westbrook kihagyhatatlan a blogomból. Zsinórban 4 (utolsó a TOR ellen) tripla-duplát ért el, amely sorozat, a 3. neki az idényben (34 tripla-duplánál jár az irányító). Elég egyértelműen vágtat az MVP cím felé véleményem szerint, hisz James Harden igaz, hogy nagyobb hatékonysággal dolgozik, de van körülötte csapat, míg Westbrook egyedül áll az OKC élére és nélküle sima kiesők lennének...

Marc Gasol és a Memphis Grizzlies nyilván olvasta az előző 48ers részt (link) , mert azóta összekapták magukat. Idegenben megverték a viharvert Atlanta Hawks-ot a spanyol center idei második tripla-dublájával (18-10-10)

Kérdés nélkül alázta meg a Denver Nuggets a Los Angeles Clippers csapatát a másodéves szerb óriás, Nikola Jokic ötödik idei tripla-duplájának is köszönhetően. Jokic-nak sem ez volt az első ilyen mutatója és ha hihetünk a sorsban, nem is az utolsó. Fényes karrier áll a center előtt! Az még hozzátartozik a meccshez, hogy a három grácia (Paul, Jordan, Griffin) csak a játékmester állt Doc RIvers edző rendelkezésére, a Clippers-nél. Zárásként pedig említsük meg azt a Will Barton-t, aki karriercsúcsot jelentő 35 pontot hintett LA "kisebbik" csapatának.

Az általam egyik legutáltabb játékos John Wall, csak kibulizta magának a Nagymenők szerepkört. 20 asszisztja, tényleg megsüvegelendő és méltán kapott helyet a kategóriában, ettől függetlenül gyűlölöm szegényemet. Az első negyedben 8 asszisztot osztott ki a Chicago Bulls ellen, majd lenyilatkozta, hogy csicska dolog szerinte, ha valaki pihenteti a sztárjátékosait, tartalékolás címen. Ezzel az egy kijelentésével maximálisan tudok azonosulni, mert egy csapatnak a vezére, igenis legyen ott a pályán, ha egyszer nem sérült! 

James Harden is beszállt a hétbe egy tripla-duplával és jelezte, hogy ne húzzák ki a nevét még az MVP-kalapból. Szakáll gyepál, a New Orleans Pelicans híveinek idegeit borzolta soron következő statjaival (41-14-11), ám ez is édeskevésnek bizonyult, mert a Pels, bizony tovább akar menni az alapszakasznál, az esélyeiket viszont hagyjuk... Ezzel a számsorral egyébként Harden, pont a fő rivális Westbrook-ot utasította maga mögé, mert hatodik 40 pont feletti TD-jét szerezte a szezonban (AZTAMINDENSÉGIT).

Ezen a meccsen dobta Solomon Hill, 30 pontos karriercsúcsát, és lépte le vezérletével a Houston Rockets-et, csapata.

Visszakanyarodva, Szakáll, a Denver Nuggets-nek is berámolt egy 40-10-10 statsort és eggyel növelte a 40 pontos TD-inek számát...

giphy.gif_480x468

A hét második felének pillanata nálam, Aaron Gordon-é. A bődületes töméseiről híres orlandoi játékos, akkorát zsákolt, hogy majdnem bele is sérült:

Kemények:

Steph Curry... Isten látja lelkem, kezdtem megszeretni a kis Messi-prototípust, de egyszerűen annyira fasz tud lenni, ha nem ő van a képben... Most az MVP harcba szólt bele és mivel neki semmi esélye, a legnagyobb favorit Russell Westbrook-ot oltotta be, hogy szerinte James Harden a fő várományosa a címnek. A jó öreg Westy csak annyit fűzött hozzá, hogy "Ki a faszom az a Steph Curry?". Nagyon remélem, hogy a Playoff-ban összekerül a GSW az OKC-vel :'D

Greg Monroe a nyakánál fogva taszajtott egyet Nick Young-on, amire csapattársa, D'Angelo Russell érkezett felmentőseregként. Nick és D'Angelo, tavaly azért kerültek a címlapokra tavaly, mert Russell elkotyogta Young menyasszonyának, hogy mennyit kurogat Swaggy P mögötte... Kapcsolatuk ekkor vakvágányra futott, de elnézve a jeleneteket, már megbékélhettek egymással. Visszakanyarodva a történtekhez, mindhármukat egyből kiállították a francba a bírók.

Az esethez hozzátartozik, hogy a Millwaukee Bucks egyik embere, Brandon Ingram-et tette arrébb a mezénél fogva. Ezek után a sajtótájékoztatón a Los Angeles Lakers vezetőedzője, Luke Walton konkrétan megfenyegetett mindenkit, hogy ő is talál ilyen embereket Los Angeles-ben akik szívesen pakolgatják majd az ellenfél játékosait. #félek

Swag, Yolo, Cukiságok:

Brad Stevens-t, a Liga egyik, ha nem a legtehetségesebb edzőjét szülővárosa haza akarja csábítani az egyetemi csapathoz. Az Indiana Egyetemnél egyre többet cikkeznek róla, hogy a Boston Celtics-t régi fényébe visszaemelő Stevens lesz a következő trénerük. Az edző nem csak tehetséges, de jó fej is és egyből elejét vette a találgatásoknak, hogy esze ágában nincs otthagyni a Keltákat.

A két (számomra!) legidegesítőbb játékos szerelmet vallott egymásnak. John Wall volt a kezdeményező, aki lenyilatkozta, hogy DeMarcus Cousins-szal csapattársak akartak lenni és mélyen megviselte mindkettőjüket, hogy ezt nem sikerült valóra váltani. Engem is mélyen megviselt volna, mert akkor All Inclusive gyűlölhettem volna a fővárosi alakulatot!

giphy.gif_480x475

JJ Redick - Los Angeles Clippers, túl őszinte volt. Azt mondta, hogy csapatával, egyszerűen az All Star meccs óta szarok! Az őszinteség fontos erény, gratulálunk hozzá! :D

Dwight Howard - Atlanta Hawks, elkezdte rendbe tenni a dolgokat és szembeszállt a sztereotípiák ellen. Howard elmesélte, hogy annak idején tele volt a töke már az Orlando Magic-kel és megkérte őket, cseréljék el a Brooklyn Nets-hez. Ők meg is ígérték Neki ezt, aztán az egészből nem lett semmi és a csapata elkezdte besározni, hogy Dwight mekkora egy rossz ember. Undorító, ha még csak a fele is igaz, mert mindent lehet mondani a centerre, csak azt nem, hogy rossz ember lenne!

Tud érvelni is a Liga egykori center arca. Arra a kérdésre, hogy Hall of Fame (Hírességek csarnoka (Félistenek kapnak benne helyet)) lesz-e pályafutása végén, egyértelműen igennel felelt. Zsinórban háromszor lett az év védője, amire azelőtt és azóta sem volt képes senki, valamint 6-szor lett övé a lepattanó kategóriában az első hely. Hmmmmm illusztris számok mindenesetre :)

giphy.gif_480x270

Mankósok: 

Az előző részben (link) említett Dvjáne Wéd szezonjának vége. A Miami Heat egykori és a Chicago Bulls jelenlegi klasszisa, könyöksérülést szenvedett, mely annyira súlyosnak bizonyult, hogy már nem tud visszatérni ebben a szezonban. Több mint valószínű, hogy a LeBron-baráti-kör második tagjának ezzel nem csak a szezonnak, de chicago-i karrierjének is vége. Én lennék a legjobban meglepődve, ha nyáron nem pattanna tovább Utah-ba / Cleveland-be / Los Angeles-be.

A Phoenix Suns-os Eric Bledsoe-t sem kell keresni idén többet a pályán, hisz csapata és vezetőedzője is kijelentette, játékosuk többet nem lép pályára ebben a szezonban. Aztán mindkét fél elkezdte körbenyálazni Eric-et, csak nehogy az legyen a vége, hogy ez volt a búcsú-orál... 

Isaiah Thomas, a Boston Celtics sztárja, a Liga legtehetségesebb / legalacsonyabb ráta első helyezettje, két mérkőzést is kénytelen kihagyni. Nem játszik sem a Brooklyn Nets, sem pedig a Philadelphia 76ers ellen. Egyik csapat sem fogja megizzasztani a Boston-t, még Isaiah nélkül sem.

Cleveland Cavaliers - Végre visszatért Kevin Love és játszhatott a Utah Jazz ellen. Tény, hogy nem vezérletével nyert a Bajnok, de nagy szükségük van Love játékára. 19 perc alatt termelt 10 pontot rabolt el 9 lepattanót és dobott 56,2%-os hatékonysággal. Kezdésnek nem rossz! A meccsen, Kyrie Irving kiülte a teljes negyedik negyedet, de nincs ok a pánikra, szerencsére nincs semmi komoly baja az irányítónak, csak a bal térdét fájlalta kicsit.

Dion Waiters és a Miami Heat-ért szurkolók is a szívükhöz kaphatnak. Végre jól megy a csapatnak, erre az első számú húzóemberük lesérült. Waiters annyira imádja Dwyane Wade-et, hogy még a sérülésekben is követi. Annyi szent, hogy ma este a Heat nem számíthat Dion-ra a Portland Trail Blazers ellen.

  

 

A bejegyzés trackback címe:

http://lanbasea.blog.hu/api/trackback/id/tr9012343073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu