48ers - Episode 11
2017. április 11. írta: Bécsi Örs

48ers - Episode 11

A Lojalitás, mint egyik legnagyobb érték, elnyerte jutalmát az NBA-ben!

Engedje meg az Olvasó, hogy egy kis magyarázattal indítsak. Nem tettem és nem is fogok a jövőben sem filozófiai gondolatokat megosztani, de úgy gondolom, hogy Russell Westbrook teljesítményéből MI, kis emberek csak erőt meríthetünk. És akkor kezdjük is vele és az 55 éves CSÚCSDÖNTÉSÉVEL!!!

RUSSELL WESTBROOK

Mi sem bizonyítja jobban azt a teóriát, hogy: "Az NBA a reneszánszát éli!", mint hogy a Golden State tavalyi 73-9-e után most egy még elmebetegebb rekord lett átadva a múltnak?!
Előző számunkban Russell Westbrook utolérte Oscar Robertson egy idényben szerzett tripla-dupláinak számát. Addig ki sem akartam adni a 11-es részt, míg nem jön a 42. TD-je a báránynak és ezidáig kellett várnom.

Előbb a Memphis Grizzlies ellen szerezhette volna meg a TD-t Westy, és kicsit neheztelek is rá, mert direkt fent maradtam, de végül lemaradt róla 1 lepattanóval. Erre a Macik vezetőedzője poénosan úgy reagált, hogy végülis pozitívum a vereség ellenére, hogy nem engedték Russell-nek, hogy TD-t szerezzen... paff :D
Aztán jött a Phoenix elleni magyarázhatatlan égésük, de Westbrook itt is kitett magáért, mert csak két asszisztra volt a rekordtól. A meccset követően meg is kérdezték tőle, hogy direkt passzolt-e a végén mindenkinek, hogy meglegyen a rekord? Erre mondta Westy, hogy: "Bassza meg, 6/25 voltam mezőnyből... Mi a faszt kellett volna tennem?"
Végül a Denver elleni, vasárnap esti meccs, meghozta a lojalitás gyümölcsét:

Stílusosan, 50 pont, 16 lepattanó, 10 asszisztjával és a meccset eldöntő utolsó mp-es hármasával szerezte meg idei 42. tripla-dupláját. AGYRÉM, a szó legnemesebb értelemben, ami megy idén az NBA-ben, és azt hiszem, hogy az utolsó 5 percben -14-ről visszajövő RW vezette OKC és utolsó dobása, méltán fémjelzi a szót. Nem túl valószínű, hogy akár a Playoff első körét is túléli az Oklahoma, de van akkora szerencsénk, hogy pont a két MVP várományos fog egymásnak. Dőljünk hátra és élvezzük ki pisztolypárbajukat, mert Westbrook és Harden is a kor legjobb NBA-Western-hősei!

És akkor nézzük meg, hogy a nagy haver, volt csapattárs és egyben Russell legnagyobb ellenfele hogyan reagált az egészre: LINK

És végezetül, ezzel a képpel fejezzük be ezt a topikot. A képen, az NBA történetének első triója, akik egyazon napon értek el tripla-duplát. Keressen meg, aki tudja, hogy lehet egy díjat háromfelé vágni!

Balfaszok

Kevin Love-ot a bemelegítés közben érte utol végzete a Boston Celtics elleni Keleti-faszmérce alkalmával. Love szerencséje volt, hogy a saját felsőtestét betegesen imádó csapattársa, J.R. Smith segített megmenteni az életét, hogy Szerelem Kevin-nek ne legyen maradandó a sérülés. Na de nyugodjon meg mindenki, senkinek nem esett semmi baja, katt a videóra :D

Rajon Rondo, a Chicago Bulls irányítója, akkorát floppolt a New Orleans Pelicans ellen, hogy majdnem elhitte még ő is a fájdalmat. Csapattársai persze egyből mentek a lég-defibrillátor készülékkel és gyorsan újraélesztették Rajon-t:

A Bulls-nak volt egyébként a legkönnyebb sorsolása a Miami, Indiana, Chicago hármasból, erre még az is lehet, hogy nem jutnak be a PO-ba. Dwyane Wade visszatért, Nokila Mirotic formája meg azzal a lendülettel meredek zuhanásba kezdett. Nem értem miért erőltették Wade visszatérését, de most már mindegy. Ha sikerül is a Playoff-ba kvalifikálniuk magukat, akkor a címvédő Cleveland Cavaliers lesz az ellenfelük. Mondjuk őket idén 4-szer már legyőzték :O

giphy.gif_480x478

Nagymenők

Kevés idegesítőbb, lámafejű seggfej van manapság az NBA-ben számomra Shaun Livingston-nál (khm: Klay Thompson), de idei első hármasa előtt le a kalappal!!!
Meg kell hagyni, hogy tipikus Golden State-es hármas volt: Steph Curry össze vissza baszakodott fekve a labdával, mint egy törött-lábú pók, valahogy kilöbbölte a lasztit Shaun-nak, aki akart nyomni egy alley-oop passzt és ez lett a vége:
(kapd be (-_-) )

Marvin Williams bödűlet nagy triplájával zárult a Miami - Charlotte első félideje. A videó katarzis pontja, a kommentátor nindzs-on harci kiáltása. :D

Steph Curry, a minnesota-i szurkolók rémálmát okozta az alábbi passzával, melyre a játékvezetők utólag (TWITTEREN BASZD MEG) jelezték, hogy benézték az esetet, mert kétszer indulás volt. Egy magyar politikus után szabadon: "hu kersz? mondja az angol"

A Liga görögje, Giannis Antetokounmpo, óriásit zsákolt az Indiana Pacers centerén, Myles Turner-en. Myles nem éppen a birka türelméről híres, ám Giannis akkora erőket tud mozgósítani játék közben, hogy jobbnak látta, ha csak kussol a Greek Freak-kel szemben. Antetokounmpo olyannyira nem szarozik, hogy a március 31-ei meccsükön, mikor is Thon Maker, az egyik rookie-juk megdobta karriercsúcsát, azt ordította az arcába, hogy: "Ha hezitálsz, meg foglak ütni!"

Nem termett sok babér a Boston-nak Atlanta-ban, de Avery Bradley, azért szétalázta egy kicsit a palánkot, ha már arra járt. És milyen jól tette?!

John Wall nyomott egy LeBron-féle blokkot a Miami elleni meccsükön. Kurva nagyra sikeredett na...

D'Angelo Russell-nek van lelkiereje, nem is kevés. Nagymamája vasárnap halt meg, de ennek ellenére játszott a Minnesota Timberwolves ellen és az ő hármasával nyert a Lakers. Reméljük a Nagyi látta unokája dobását, amit biztos vagyok benne, hogy neki ajánl az egykori 1/2-es!

Statiszti-kuss-sok

Hassan Whiteside 13 pontjának, és 30 lepattanójának hathatós támogatásával nyert a Miami Heat a Charlotte Hornets ellen. Hogy ez elég lesz-e a rájátszásra, az pár napon belül kiderül, mindenesetre egy közeli riválist sikerült ennek köszönhetően legyőznie a Heat-nek.

"Zoli! Ki a fasza gyerek?" Kyle Lowry! Az kurvaIsten baszd ki, mert az irányító, 21 meccsnyi kihagyás után, szinte a semmiből visszatérve állt újra hadba a Toronto Raptors színeiben. Nem is késlekedett sokáig az első visszatérős meccsén, 27 pontot dobott és mellé, kiosztott 10 asszisztot is. Nem felejtett el ezek szerint kosarazni, csuklósérülése ellenére sem, hát még nyilatkozni:
Azt mondta szerényen, hogyha ő jól van, nincs buzizás, visszaszokási idő, meg perclimit, meg ilyen biszem-baszom dolgok. Full jogos, jár a pacsi!

giphy.gif_480x270

Jimmy Butler 19-10-10-es tripla-duplát ért el a Philadelphia 76ers ellen. Lassan igazán vége lehetne az alapszakasznak, mert számomra már-már követhetetlen, hogy ki mikor szerez TD-t..

Boban Marjanovich, karriercsúcsot jelentő 27 pontjával és 12 lepattanójával verte a Detroit Pistons, a Houston Rockets együttesét. Csak tudnám, hogy hol volt eddig a 222 centis, szerb szörny. A Gif címét, a kék trikóban (#50) sokkot kapó Tyler Hansbrough ihlette: EZ MEG MÉGIS MI A FASZOM? :D

giphy.gif_320x180

26 pontos 1. negyedet vágott ki Damian Lillard, a Utah Jazz ellen és 59 pontnál állt meg az egész meccset tekintve. Kezd formába lendülni a Portland, és szükségük is lesz rá, ha a GSW ellen akarnak valamit alkotni az első körben.

giphy.gif_480x245

Az Atlanta Hawks 3 napon belül kétszer is legyőzte a Cleveland Cavaliers-t, amit az elmúlt két Playoff-ban nem igen tudtak kivitelezni, LeBron hiába ért el a hosszabbításos meccsen tripla-duplát (32-16-10), 26 pontos előnyt adtak le a Hawks-nak és maximálisan megérdemelten szopatták le magukat, úgy, hogy az uccsó 50 mp-cél, még HÉT ponttal vezettek, VICC....

giphy.gif_480x270

Mint azt korábban írtam, vagyis a képen láthattátok, James Harden is beállt LeBron és Westbrook mögé a sorba, vasárnap este. Az ő TD-je (35-11-15) LJ-ével ellentétben, azonban győzelmet hozott a Rockets-nek a Sacramentp Kings vendégeként.

 

Swag, Yolo, Cukiságok

A Világ egyik utolsó diktátorával is smúzoló, Dennis Rodman sem akart kimaradni az észosztásból, Pihentetés témában. Szerinte LeBron James egy dologgal csinál többet mint annak idején Michael Jordan:ráér pihenni. Aztán még beszólt párat James-nek, hogy mennyire imád rinyálni meg csipogni és ez mennyire nem férfias. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy jön-e a sértődött LeBron válasz, de most okosabb lenne, ha kussba maradna James...

Aztán a leginkább nem várt helyről, a GSW kispadjáról jött a kisegítés James-nek. A fő rivális vezetőedzője , Steve Kerr szerint, Rodman annak idején olyan volt mint egy kis király, ha kedve támadt elment Vegas-ba, vagy eltűnt egy hétre, egyszerűen akkor pihent amikor csak akart. Értem én, hogy Kerr csapattársa volt a Féregnek anno a Bulls-ban, de akkor meg ismernie kéne, hogy pont telibe szarja az emberek véleményét...

De nem csak LeBron fő-riválisának vezetőedzője védte meg a Királyt, hanem a New York Knicks legendája (akit idén konkrétan kirugdaltak csapata csarnokából), Charles Oakley is. A nem épp az eszéről híres Oakley szerint, Rodman, a Féreg, nem is volt kemény játékos, míg LeBron-t nagyon okos embernek tartja...

giphy.gif_349x204

A Dallas Mavericks azt tervezi, hogy leigazolja egy napra Tony Romo-t. Akinek nem ismerős a fiatalember neve, annak írom, hogy Romo a Dallas Cowboys-nak (NFL-csapat) volt az irányítója mintegy 13 évig. Gyönyörű gesztus lenne ez a Mavs részéről az egykori QB-nek. 

Kemények

Thabo Sefolosha és a new york-i Rendőrség megegyezett. Tavaly, a Szervezet öt tagja, előállítás közben törte el Sefolosha lábát. A kiegyezés részletei ismeretlenek, de ahhoz, hogy egy NBA játékos szemet hunyjon egy ilyen eset felett, nem keveset kellett perkálnia a rendőröknek.
Egyes hírforrások szerint, 4 millió USD-t utalnak át a svájci játékosnak.......... :O
Mondjuk az is igaz, hogy a pénz nagy részét jótékony célra fogja felajánlani.

giphy.gif_200x200

Mankósok

Mike Conley akkorát kapott a kétszeres Év Védője Kawhi Leonard-tól, hogy nem elég, hogy a meccset nem tudta folytatni a Spurs ellen, de még a következő, OKC elleni találkozón sem állt rendelkezésre...

Tristan Thompson egy elég baszógép sorozatot zárt le. Sorozatban 447 meccsen játszott a Cleveland Cavaliers  magasembere és sérülés miatt kellett ezt a számot most megszakítania. Reméljük nem nagy a gebasz és mielőbb láthatjuk viszont a Bajnok lepattanógépét! 

Az Orlando Magic is hasonlóan buzizik Jeff Green-nel mint ahogy a Los Angeles Lakers, Timofey Mozgov-val és Luol Deng-gel...
Green-t sem látjuk már ebben a szezonban játszani, hogy lehetőséget adjanak a fiataloknak. Szegény Green pedig egy elég korrekt, kurva hasznos és szerény játékos. :-(

giphy.gif_500x250

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lanbasea.blog.hu/api/trackback/id/tr4812404769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása