Folytassuk hát a sort, a sokkal inkább világsztár kaliber Boston Celtics csapatával
A Liga rekor-bajnokára, gyönyörű évtizedek várnak. Általában egy Major-Franchise pályaíve úgy néz ki, hogy draftol 1-2 sztárt, mert a megelőző évben olyan rohadt bénák voltak, hogy előkelő helyen húzhatnak a drafton. Na most meg van a két sztárocska, akikhez jöhetnek bőven a kiegészítő veteránok, hogy teli-pumpálják az agyukat okosabbnál-okosabb gondolatokkal és megtanítsák a gyerekeket, hogyan is kell nyerni az NBA-ben. Ezután 3-4 év eltelik és lesz egy épkézláb, NBA-bajnok aspiráns csapatod. A csapat fent lesz a csúcson garantáltan 3-4 évig, ha nem jön közbe semmi gebasz.
Nézzük hogy nézett ki ez a Boston Celtics esetében:
2007 - 2008: Bajnokcsapat
2008 - 2009: Legjobb 8 között
2009 - 2010: NBA döntős
2010 - 2011: Legjobb 8 között
2011 - 2012: Legjobb 4 között
2012 - 2013: Legjobb 16 között
2013 - 2014: Nem jutottak rájátszásba
2014 - 2015: Legjobb 16 között
2015 - 2016: Legjobb 16 között
2016 - 2017: Legjobb 4 között
2017 - 2018: Legjobb 4 között
Ebből látszik, hogy azért még mindig hálás sors, Celtics-esnek lenni, mert a fent említett ideális képet, még ideálisabban tudták hozni. A tavalyi szezonban, gyakorlatilag egy lépésre voltak csak a döntőtől, de a Cavs jobb volt. Vagyis, mint Keleten kb 8 éve mindig, volt egy LeBron James a Keleti döntőben. Na ez a faktor jövőre már nem lesz, hála a jó égnek, James átruccant Nyugatra kellemetlenkedni. Ez lehet a fiatal energikus Keleti csapatok óriási nagy esélye, hogy végre 2010 után James nélkül rendezzenek Keleti tűzpárbajt.
Na de milyen Keleti döntőt? Azt hiszem majd ezt egy All Pre Season Edition-be nyomom be, de annyi elvárható a Boston-tól, hogy megint bekerüljenek a Finals kapujába!
Hát ha még rácsekkolunk az állományukra...
2017–18 Boston Celtics roster | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Players | Coaches | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Roster • Transactions |
*Forrás: WikiPedia
A Liga egyik, ha nem a legjobb edzője az Övék (Brad Stevens).
A Liga legjobb ball-handling sztárja az Övék (Kyrie Irving).
A Liga egyik legönzetlenebb sztár párosa az Övék (Gordon Hayward, Al Horford).
A Liga egyik legjobb támadó-védekező potenciálú fiatalja az Övék (Jaylen Brown).
A Liga egyik legnagyobb tavalyi meglepetése az Övék (Terry Rozier).
A Liga egyik legnagyobb potenciálú fiatalja az Övék (Jayson Tatum).
És ezzel baszd meg akárhogy is számolok, meg is van a kezdőjük... -_-
Na most ez kimeríti az unfair fogalmát. Óriási szíve van a Celtics-nek és hónapok múlva, a legnagyobb problémájuk az lesz, hogy melyik kezükbe harapjanak bele. Az egyikben ott lesz Kyrie Irving, a másikban pedig Terry Rozier. Azt hiszem, még a laikusnak is egyértelmű, hogy Rozier lesz a választásuk és Kyrie-ért cserébe kaphatnak akár egy... Teszem azt... ANTHONY DAVIS-t. De akkor jaj Keletnek, meg a Warriors-nak is egy időre, az kurva biztos ;-)
Ha még csak kezdő NBA-őrült vagy, akkor nyugodt-meleg-szívvel tudom ajánlani a Boston Celtics csapatát, válaszd őket kedvencednek. A kultúra adott, a szurkolók állatok, a csapat meg egy óriási pulzáló szív, nagy bakot nem fogsz lőni velük, annyi szent!
Észrevételeidet várom a FaceBook, Twitter, Instagram oldalaimon, illetve az orsbecs@gmail.com e-mail címemen! Az NBA legyen Veled!