Dirk Nowitzki visszavonulása évek óta téma a dallasiaknál, ennek ellenére az idei nyár már többnyire nem a német ikonról szólt a Mavericksnél és ezt Dirk egy kicsit sem bánta, hisz sikerült megszerezniük, a szakírók által is az eddigi kosárlabda történelem egyik legnagyobb európai tehetségének kikiáltott Luka Doncicot. Ilyenkor a sportszerető közönség azért csak elhúzza a száját, hogy de hiszen még életében nem játszott az NBA-ben Doncic, azonban az alábbi sorok magukért beszélnek...:
- 16 évesen megnyerte az Euro League ifjúsági bajnokságát a Real Madriddal (2015)
- 16 évesen MVPje lett a fent nevezett bajnokságnak (2015)
- 2-szeres Spanyol Király-kupa győztes (2016, 2017)
- 2-szeres Spanyol-bajnok (2017, 2018)
- 18 évesen Európa-bajnoki aranyat nyert kezdő hármasként Szlovénia válogatottjával (2017)
- 19 évesen a Spanyol-bajnokság MVPje (2018)
- 19 évesen Euro Leageu győztes kezdőirányítóként a Real Madriddal (2018)
- 19 évesen Euro League MVP (2018)
Azt gondolom, hogy ezek az eredmények egy ember pályafutásának végén is önmagukért beszélnének, hát még 19 évesen. Ennek ellenére, az újoncok szavazásakor a Drafton elkelt társai alig-alig említették a nevét a különböző kategóriákban (pl.: a legelőkelőbb helyezést abban a kategóriában érte el, hogy "Ki lesz az Év Újonca a 2018-19-es idényben?" Itt egy holtversenyes 3. helye lett, de például abban a kategóriában, hogy "Kinek lesz a legjobb pályafutása?" Egyetlen egy szavazatot sem kapott...). Mondjuk azt azért leszögezhetjük, hogy az amerikai eléggé patrióta nép és nem igazán veszik komolyan a nem saját földjükön elért eredményeket, de ez adhat is plusz löketet Doncicnak, hogy még inkább bizonyítson. (Emlékezzünk csak vissza Kristaps Porzingis zseniális első évére, mikor bizonyította az Őt kifújolóknak, hogy igenis lehet rá tervezni egy Franchisenak!)
A Dallas tehát szerintem nagyon nem lőtt mellé, mikor felcserélt Doncicért az Atlanta Hawksszal és kiválasztották az 1/3-on a Drafton, hisz bizonyította a Világ második legerősebb bajnokságában (Euro League), hogy nem hogy fel tudja venni a versenyt a nála jóval tapasztaltabb kosarasokkal, de a legjobbá tud válni közülük. A potenciál bőven meg van benne, ezen felül pedig a kultúra azért eléggé európai Dallasban. És hogy meddig juthat az újdonsült 1/3-mal a Mavs? Nem csak ő érkezett a csapathoz, de ne szaladjunk ennyire előre, csekkoljuk le előbb az elmúlt pár évüket, aztán jöhet a csemegézgetés!
- 2010 - 2011: 57-25-ös alapszakasz után, NBA Bajnok (4-2-re verték a LeBron Jamesszel felálló Heatet, gyakorlatilag ennek a szériának köszönhetően lépett hátrébb egyfajta kiszolgáló személyzetté James számára Dwyane Wade)
- 2011 - 2012: 36-30-as mérleg a csonka-szezonban, első-körös kiesés (kizuhantak 4-0-val a bombaerős Thunder ellen, akik akkor még a Kevin Durant - Russell Westbrook - James Harden triumvirátussal "riogatták" az NBA-közönségét)
- 2012 - 2013: 41-41-es mérleg, nem jutottak rájátszásba
- 2013 - 2014: 49-41-es alapszakasz után első-körös kiesés (4-3-ra estek ki a későbbi győztes San Antonio Spurs ellen egy sima hetedik meccsen 119-96-ra)
- 2014 - 2015: 50-32-es alapszakasz után első-körös kiesés (4-1-re estek ki a James Harden vezette Houston Rockets ellen)
- 2015 - 2016: 42-40-es alapszakasz után első-körös kiesés (4-1-re esteki ki a Russell Westbrook vezette Oklahoma City Thunder ellen)
- 2016-2017: 33-49-es alapszakasz után, nem kvalifikálták magukat a Rájátszásba
- 2017-2018: 24-58-as alapszakasz után, nem kvalifikálták magukat a Rájátszásba
Az elmúlt 3 szezonban folyamatosan esett vissza az eredményességük, de nem kell nagy jövendőmondónak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, a zuhanásuk nem fog folytatódni a következő szezonban. Sőt! Szerintem a 8. helyért fognak versengeni a végelszámolásban!
NO. | NAME | POS | AGE | HT | WT | COLLEGE | 2018-2019 SALARY |
-- | Kostas Antetokounmpo | PF | 20 | 6-11 | 195 | Dayton | |
-- | Ray Spalding | PF | 21 | 6-10 | 215 | Louisville | $838,464 |
1 | Dennis Smith Jr. | PG | 20 | 6-3 | 195 | North Carolina State | $3,819,960 |
5 | J.J. Barea | PG | 34 | 6-0 | 185 | Northeastern | $3,710,850 |
6 | DeAndre Jordan | C | 30 | 6-11 | 265 | Texas A&M | $22,897,200 |
7 | Dwight Powell | C | 27 | 6-11 | 240 | Stanford | $9,631,250 |
8 | Kyle Collinsworth | PG | 26 | 6-6 | 210 | BYU | $1,378,242 |
8 | Ding Yanyuhang | F | 25 | 6-7 | 200 | ||
9 | Ryan Broekhoff | SG | 28 | 6-7 | 215 | ||
10 | Dorian Finney-Smith | SF | 25 | 6-8 | 220 | Florida | $1,544,951 |
11 | Codi Miller-McIntyre | G | 0 | 6-3 | 205 | ||
13 | Jalen Brunson | PG | 22 | 6-3 | 190 | Villanova | $1,230,000 |
21 | Jalen Jones | SF | 25 | 6-7 | 220 | Texas A&M | |
23 | Wesley Matthews | SG | 31 | 6-5 | 220 | Marquette | $18,622,514 |
32 | Scotty Hopson | SG | 29 | 6-7 | 230 | Tennessee | |
34 | Devin Harris | PG | 35 | 6-3 | 185 | Wisconsin | |
40 | Harrison Barnes | SF | 26 | 6-8 | 225 | North Carolina | $24,107,258 |
41 | Dirk Nowitzki | C | 40 | 7-0 | 245 | $5,000,000 | |
42 | Maximilian Kleber | PF | 26 | 6-11 | 220 | $1,378,242 | |
50 | Salah Mejri | C | 32 | 7-2 | 235 | ||
54 | Daryl Macon | SG | 22 | 6-3 | 185 | Arkansas | |
77 | Luka Doncic | PG | 19 | 6-6 | 218 | $6,560,640 |
(forrás: http://www.espn.com/nba/team/roster/_/name/dal/sort/jersey 2018.09.04. 12:00)
Arcok:
- Dennis Smith Jr. második idényét kezdi meg a Ligában és ahogy egy jó 1/9-eshez illik, elég szép számokat szállított az atletikus képességeiről híres irányító újonc idényében. 15,2 pontot, 5,2 asszisztot és 3,8 lepattanót átlagolt első évében. Egyébként az irányítók Liga-átlagához képest minden egyes statisztikai mutatóban felül teljesített a Dallas #1-ese, hisz 4,8 ponttal, 0,7 assziszttal, 1,3 lepattanóval átlagolt többet az átlagnál. Kérdéses a szerepköre Doncic érkezésével, de a Phoenixiek minden bizonnyal irigylik Rick Carlisle edző "gondjait".
- Wesley Matthews 9 éves NBA-pályafutása harmadik legpontszegényebb (de szép szó...) idényét szállította a 2017 - 2018-as szezonban a maga 12.7 pontjával. Esetében óriási előrelépés volt, hogy karriercsúcs beállítást ért el blokkokat tekintve, a maga 0.3 blokkjával... 31-32 évesen nyilván már nem ő lesz az első-számú opciója a csapatnak, de stabilitásával, megfelelő alapanyaga lehet a Playoff-reményekkel teli Dallasnak.
- Harrison Barnes a 7. évét kezdi meg az NBA-ben és még mindig csak 26 éves. A vál(l)tás(ka) esetében bejött (2016-ban érkezett a 73-9-es Golden State Warriorsból), mert simán be tudott integrálódni a Dallasba kezdőként és szintet lépett a számait tekintve is a GSW-s karrierjéhez képest. Előző szezonjában 18.9 pontot, 2.0 asszisztot (karrier-csúcs), 6.1 lepattanót (karrier-csúcs) átlagolt. Esetében várok még egy szintlépést, hogy a következő idényben kicsit javít a triplaszázalékán, mert 35,7%-kal csupán a 121. tripla%-os az NBA-ben.
- Végre pont került a Dallas Mavericks VS. Los Angeles Clippers - Edition: DeAndre Jordan saga végére. 2015.07.03-án kezdődött a sztori, mikor is szóban megállapodott a DeAndre Jordan Dallasszal, hogy 4 évre 80 millióért a texasiakhoz szerződik. Ezt meghallva, egy kisebb túszejtésnek beillő, a dallasiak szempontjából cseppet sem komikus sztori kerekedett az egészből. Történt ugyanis, hogy a Clippers kemény magja elrepült Jordanhez és bezárkóztak hozzá, hogy ne tudja aláírni a Mavsszel a szerződését és maradjon továbbra is LA-ben. A puccs sikerült, a Clippers további 3 évre megtartotta Jordant. Ennek most vége, hisz Chris Paul és Blake Griffin elszerződésével (előbbi 2017-ben a Houston Rocketshez, míg utóbbi 2018 január 29-én csatlakozott a Detroit Pistonshoz) a Clippers hármasának utolsó tagja is otthagyta a várost és szebb reményekkel elment a Dallasba szerencsét próbálni. Nagy vágya, hogy Franchise Player legyen, nem gondolom, hogy most válna valóra, de hasznos tagja lehet a dallasiaknak a palánk alatti munkájával.
- Dirk Nowitzki igaz, hogy 40 éves és a 21. szezonját kezdi meg ugyanannál a klubnál a 98-as draftosztály 9. kiválasztottja, így ebből eredően statisztikai befolyása már csekély a csapatra, de mentális ráhatása az vitathatatlan továbbra is a Franchisera. Esetében a jelenjéről már nem lehet olyan sokat írni, ezért vegyük sorra miket ért el 20 szezon alatt az NBA-ben:
- 13-szoros All-Star
- 4-szeres All-NBA első ötös tagja
- 5-szörös All-NBA második ötös tagja
- 3-szoros All-NBA harmadik ötös tagja
- All-Star hárompontos dobóverseny győztese (2006)
- NBA MVP (2007)
- 50-40-90 klub tagja (2007-ben Larry Bird, Mark Price, Reggie Miller és Steve Nash után ő lett az Alapszakaszban a minimum 50 FG%, 40 3PT%, 90 FT% csoport tagja)
- NBA bajnok (2011)
- NBA döntő MVP (2011)
- Legjobb csapattárs az évben (2017)
Titánok:
- Luka Doncic nyilván a legnagyobb szerzeménye az újoncok közt a Mavsnek (még ha az újonc szavazáson a Ki a legjobb irányító a draftosztályból? kérdésnél, a Dallas másik draftoltja megelőzte...), nem taglalnám tovább, hogy mik rejlenek benne, gyorsan belinkelek inkább egy videót madridi ténykedéseiről:
- Daryl Macon draftolatlan újonc, a Miami Heat nyári ligás csapatában szerepelt, mégis a Dallas adott neki egy two-way szerződést, ami azt jelenti nála, hogy a Texas Legends csapatát fogja nagy valószínűséggel erősíteni a G-Leagueben.
- Jalen Brunson a 2/33-ként kelt el a Drafton. A Villanovan húzott le 3 évet, ahol 116 meccséből 115-ön kezdő irányítóként játszott. Utolsó évében átlagolt: 18.9 pontot, 4.6 asszisztot és 3.1 lepattanót. Ezenfelül, 2014-ben U18-as, majd rá egy évre U19-es VB-t nyert az amerikai válogatottal. valamint ő lett a Big East konferencia MVP-je a 2017-2018-as szezon végeztével.
- Ray Spaldingot 2/56-ként draftolta a Dallas, 12.3 pontot, 8.6 lepattanót, 1.7 blokkot és 1.5 labdalopást átlagolt utolsó évében a Louisvilleben. Hármasa nem igazán van, sőt.. Inkább nincs, mint van, mert meccsenként csak felet vállalt és azt is 26.3%-kal. Még a büntetőket is elég fosul dobálta, 64%-kal. A 3.1 db támadó pattanója viszont nem rossz kiindulópont a kosárlabdamárka nevű srácnak.
- Kostas Antetokounmpo, Giannis Antetokounmpo öccse, utolsóként kelt el az idei Játékosbörzés, a 60. helyen. Kostas magasságban centire akkora mint a szupersztár bátyja és ha fele annyira tehetséges is, már kurva jól járt vele a Mavs. Egy év alatt, nem veretett túl impozáns számokat a Daytonon, hisz az 5.2 pont, 2.9 lepattanó, 1.1 blokk elég szarul néz ki... Nagyon valószínű, hogy leküldik majd a G-Leaguebe, ha egyáltalán megtartják addig, de mindenesetre én szurkolok neki, mert óriási nagy kedvencem a bátyja.
Szóval ha a Dallas Maverickset választod csapatodnak, akkor nagy valószínűséggel nem fogsz unatkozni a szezonban, mert van itt minden. Van legendától elkezdve szuper tehetségen át miden és szerintem fel fogják keverni a Nyugat amúgy sem álló vizét még jobban ezzel a kerettel párszor...
Ha kérdésed, kérésed, kivetnivalód, vagy bármid van számomra, check-olj le és vedd fel velem a kapcsolatot az alábbi social media-linkek valamelyikén:
https://www.facebook.com/becsi.ors
https://www.facebook.com/48ersNBA/
https://twitter.com/BecsiOrs
https://www.instagram.com/becsi.ors/