Vajon felér-e a Bad Boys - Detroit Edition szintjére, a 2018-ban forgatott, Gyűrűk Ura - Két torony detroiti verziója?!
Hol vannak már azok az idők, mikor a Pistonstól rettegett a Ligában mindenki? A 80-as 90-es évek váltásakor és a 2000-es évek elején egyértelműen főesélyesként nyilvántartott Keleti csapat, évek óta csak halvány árnyéka önmagának. Sem nem kimondottan jók, sem nem kimondottan rosszak, megfogták az átlag középszer kategóriát és ki is maxolták azt. Az utóbbi években a gárda egyértelmű arca (részint Reggie Jackson sérülései miatt) a lepattanókirály Andre Drummond. Statisztikailag szörnyetegnek számít, azonban valami eddig mintha hiányzott volna belőle. És azt a valamit, vagy inkább valakit, lehet hogy pont az előző szezon közben szerezte meg mellé a Pistons, Blake Griffin személyében. De elemezzük, hogy kik voltak eddig akik 3-szoros bajnokot csináltak az Autógyárosokból és miket értek el az elmúlt szezonok során.
History
Az NBA megalapításának 50. évfordulója alkalmával kihirdették a TOP50 játékost, TOP10 edzőt és TOP10 csapatot, akik 1946-1996-ig a Ligában megfordultak. Ebbe a veretős társaságba delegálta magát az 1989-es és 1990-es Bajnok Detroit Pistons, az 1988-89-es szezonban nyújtott teljesítményével.
Ennek a csapatnak volt tagja: Mark Aguirre, Adrian Dantley, Darryl Dawkins, Fennis Dembo, Joe Dumars, James Edwards, Steve Harris, Vinnie Johnson, Bill Laimbeer, John Long, Rick Mahron, Pace Mannion, Dennis Rodman, Jim Rowinski, John Salley, Isiah Thomas, Michael Williams, edző: Chuck Daly
Joe Dumars egész karrierjét (1985-1999) Detroitban töltötte. Tagja volt a 89-es és 90-es bajnokcsapatnak is, ezen felül pedig volt a Pistons színeiben:
- NBA Döntő MVP (1989)
- 6-szoros NBA-All Star (1990-93, 1995, 1997)
- All-NBA második csapattag (1993)
- 2-szeres All-NBA harmadik csapattag (1990-91)
- 4-szeres NBA All-Defensive első csapattag (1989-90, 1992-93)
- NBA All-Defensive harmadik csapattag (1986)
Ezeken kívül pedig tagja volt az 1994-es kanadai Világbajnok amerikai csapatnak. Karrierje során 16.1 pontot, 2.2 lepattanót és 4.5 asszisztot átlagolt. Egyetemi Hall of Fame és NBA Hall of Fame kiválasztott lett. Egyetemi karrierjét úgy fejezte be, hogy az egyetemi kosárlabda történetének 11. legponterősebb játékosa volt a négyéves McNeese State pályafutásával.
Isiah Thomas szintén a Pistonsban pattogtatta össze karrierjének összes meccsét. Dumars-hoz hasonlóan szintén kétszeres bajnok és emellett még:
- NBA Döntő MVP (1990)
- 12-szeres NBA All-Star (1982-1993)
- 2-szeres All-Star MVP (1984, 1986)
- 3-szoros All-NBA első csapattag (1984-1986)
- 2-szeres All-NBA második csapattag (1983, 1987)
- NBA All-Rookie első csapattag (1982)
- NBA assziszt király (1985)
- NBA TOP50 játékos kiválasztott
Ezeken felül NCAA bajnok (1981), és Pan-Amerika játékok bajnok az USA-val 1979-ben San Juan-ban. Bár tehetségével kivívta volna, hogy a Dream Teamnek tagja legyen, azonban egy nézeteltérés miatt ezt Michael Jordan megakadályozta. Történt ugyanis, hogy a Bad Boys - Detroit Pistonsnak az volt a taktikája, hogy Jordan játékát ellehetetlenítse, bármi áron. Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy az 1985-ös All-Star hétvégén Isiah Thomas volt a vezére annak a veteránokból álló csoportnak, akik ellenezték, hogy Jordan újoncként meghívást kapjon az AS hétvégére. Ezt Jordan olyan szinten szarul élte meg, hogy az 1992-es barcelonai Olimpia előtt a Levegő Ura kijelentette, ő bizony nem hajlandó IT-vel egy csapatban játszani. Hiába sérült le a Játékok előtt John Stockton, az ő helyére is előbb hívták volna meg Joe Dumarst. Erre viszont nem került sor, mert Stockton idő előtt felgyógyult kézsérüléséből, így egyik Bad Boy sem lehetett ott minden idők egyik legerősebb csapatában.
Chuck Daly korszakos zseninek számított az 1980-as évek NBA-jében, hisz Ő vezette győzelemre vezetőedzőként a Detroitot 1989-ben és 1990, valamint beválasztották az NBA első 50 évének TOP10 edzője közé. Ő volt az edzője az 1992-es barcelonai Dream Team-nek, ahová hiába, hogy a Pistons trénere is volt egyben, nem hívhatta meg MJ23 nyomására csapata legjobbját, Isiah Thomast. Kétszeres NBA bajnok, egyszeres All-Star és olimpiai bajnok edzőként vonult vissza, 44 évnyi edzősködést követően, 1999-ben. A Detroit Pistonson kívül volt másodedző a Philadelphia 76ersnél 3 évig, Vezetőedző a Cleveland Cavaliersnél egy évig, a New Yersey Netsnél 2 évig és az Orlando Magicnél 2 évig.
A Világ egyik legismertebb Bad Boya kétségkívül Dennis Rodman alias Féreg. Igaz, hogy karrierje kőkemény éveit már nem a Detroitban kamatoztatta, azonban alapjait ott fektette le. Elért ennek ellenére, azért "ezt-azt" Pistonként is:
- 2-szeres NBA bajnok (1989, 1990)
- 2-szeres All-Star (1990, 1992)
- All-NBA harmadik csapattag (1992)
- 2-szeres Év védője (1990,1991)
- 5-szörös All-Defensive első csapattag (1989-1993)
- 2-szeres lepattanókirály (1992-93)
Új szintre emelte, az amúgy is fizikális sportág fizikalitását, az enyém-enyém a labda mentalitásával. Gyakorlatilag nem ismert lehetetlen labdát. Saját és sokszor mások testi épségét nem féltve vetődött a labdák után, mint egy kibaszott pióca.
Legkeményebb megmozdulása talán az volt detroiti korából, mikor az előszezonban előbb John Stocktont, majd valamivel később Stacey Kinget fejelte arcba. Mindegyikért kapott jócskán büntetést, hisz előbbiért 25 ezer dollárra, a másikért meg már 35 ezerre büntette a Liga. Bár már a Chicago Bullsban pattogtatott mikor a következőket csinálta, de annyira elme roggyant, hogy muszáj megemlékeznem róla:
Előbb emberünk lefejelte a játékvezetőt, majd folytatta ámokfutását és tökön rúgott egy operatőrt is. Az elsőért 65 ezer dollárra és 6 meccsre büntették, de az operatőr terrorizálása kicsit meredekebben jelentkezett a számláján, mert azért 200 000 dollárra büntették a bíróságon peren kívül, majd a Chicago is eltiltotta 11 meccsre.
Ezeket az "apró-cseprő" huncutságokat le- és/vagy beszámítva, Rodman a valaha élt egyik legvérmesebb lepattanókirálya volt az NBA-nek.
(Bár a kép a chicagoi karrierjéből való, ennyire menő repülős képet nem találtam róla detroiti évei alatt)
Chauncey Billups a 2004-es bajnokcsapatnak volt már a tagja. Őt magát az 1997-es drafton választotta ki a Boston Celtics és a Detroit előtt megfordult még 3 csapatban (Toronto Raptors, Denver Nuggets, Minnesota Timberwolves) is. 2002-ben csatlakozott a Kékekhez és 2008-ig a következőket érte el a csapatnál:
- NBA Bajnok (2004)
- NBA Finals MVP (2004)
- 3-szoros All-Star (2004-06)
- All-NBA második csapattag (2006)
- All-NBA harmadik csapattag (2007)
- 2-szeres NBA All-Defensive második csapattag (2005-06)
- a Válogatottal pedig nyert egy amerikai játékokat a 2007-es las vegas-i tornán
Ben Wallace eléggé el lehetett szontyolodva minden idők egyik legerősebb draftján 1996-ban, hisz egy NBA csapat sem szavazott neki bizalmat a drafton, de az idényt mégis elkezdhette a Washingtonnál. Karrierje úgy istenigazából csak a 2000-2001-es szezonban robbant be, mikor is 5 lepattanót javított az addigi legjobb átlagán és ért el 13.2 pattit egy szezon alatt. Olyannyira belendült, hogy Dikembe Mutomboval közösen tartják a legtöbb NBA Legjobb védőjátékosa díjat nyert rekordot néggyel, azonban Wallace mindezt egyetlen csapatnál tudta elérni, szemben Mutomboval. De nézzük, milyen elismeréseket tudhat még magáénak:
- NBA Bajnok (2004)
- 4-szeres NBA All-Star (2003-2006)
- 3-szoros All-NBA második csapattag (2003-04, 2006)
- 2-szeres All-NBA harmadik csapattag (2002, 2005)
- ahogy már említettem: 4-szeres NBA Legjobb védője (2002-03, 2005-06)
- 5-szörös NBA All-Defensive First csapattag (2002-06)
- 2-szeres lepattanókirály (2002-03)
- NBA blokk-király (2002)
- A Detroit Pistons legblokkerősebb játékosa
Richard "RIP" Hamilton nagy reményekkel érkezett meg az NBA-ben, hisz egyetemistaként megnyert mindent amit meg lehet, hisz volt NCAA-bajnok, kétszeres keleti divízió MVP és első csapattag, valamint NCAA döntő MVP is. Eztán a 99-es drafton a Washington húzta ki, ahol első évében 9 pontot átlagolt. Ezt a performanszt a második évére meg tudta duplázni, ami mondjuk nem kis szó, még ha a csapatnak nem is igazán ment. A 18.1-es átlagára következő évében még rápakolt két pontot. Wizardsos karrierje során volt alkalma Michael Jordannel is együtt játszani, hogy aztán 5 emberért cserébe a Detroit-hoz küldje a fővárosi alakulat. Itt aztán megindult neki is szépen a karrierje, hisz volt:
- NBA Bajnok (2004)
- 3-szoros All-Star (2006-08)
14 éves NBA karrierjét elég szép pontátlaggal zárta, hisz 17.1 pontot átlagolt és az előző delikvensekhez hűen az ő mezszámát is visszavonultatta a Pistons.
Érződik, hogy két legendás korszak két legendás csapatának tagjait vettük górcső alá, de kezdjünk el közeledni a jelenhez, azzal, hogy sorra vesszük az elmúlt idényeit a Pistonsnak.
Múltból a Jelenbe:
2011-2012-es szezon: 25-41-es mérleg (37.9%) a csonka-szezonban, a Rájátszás közelébe sem kerültek.
2012-2013-as szezon: 29-53-as mérleggel (35.4%) még messzebb kerültek a Rájátszástól, bár a drafton leigazoltak az 1/9-cel egy bizonyos Andre Drummondot és 2/33-mal Khris Middletont. Előbbiből vált később a Pistons arca, utóbbit pedig egy szezon után továbbpostázták a Buckshoz, szerintem azóta is verik a fejüket a falba, hiszen az érte kapott Brandon Jennings finoman szólva is ekkor kezdte meg mélyrepülését a karrierjét tekintve...
2013-2014-es szezon: 29-53-as mérleggel (35.4%) sikerült kottára ugyanolyan szezont produkálniuk mint az előzőben. A drafton 1/8-cal Kentavious Caldwell-Popeot húzták. Mögötte kettővel kelt el C.J. McCollum és héttel Giannis Antetokounmpo. Azt gondolom ezért az évért is fájhat a fejük a faltól...
2014-2015-ös szezon: 32-50-es mérleggel (39%) javítottak, bár nem sokat, annak ellenére sem, hogy az energikus Stan Van Gundyt nevezték ki az edzői posztra. Ebben az évben szerezték meg az OKC-től kegyvesztett Reggie Jacksont.
2015-2016-os szezon: 44-38-as mérleggel (53.7%) RÁJÁTSZÁS!!! Ahol az első körben zuhantak ki a későbbi Bajnok Cleveland Cavalierstől. De ne legyünk telhetetlenek, hogy kisöpörték, mert egy évre rá nézzük csak:
2016-2017-es szezon: 37-45-ös mérleggel (45.1%) vissza a megszokottba, hogy ne legyen dolguk már májusban...
2017-2018-as szezon: 39-43-as mérleggel ismét egy unalmas május következett számukra. A 4 év alatt, csupán egyszer jutottak be a Rájátszásba és hiába Reggie Jackson sérülései, ez vér-gyenge szereplés egy gyenge Keleten, egy jóval szebb napokat megélt Franchisetól. Borítékolható volt, hogy Stan Van Gundynak koccolnia kell és jön a vérfrissítés Detroitba.
NO. | NAME | POS | AGE | HT | WT | COLLEGE | 2018-2019 SALARY |
-- | Jose Calderon | PG | 36 | 6-3 | 200 | $1,512,601 | |
0 | Andre Drummond | C | 25 | 6-11 | 279 | Connecticut | $25,434,263 |
-- | Khyri Thomas | SG | 22 | 6-4 | 199 | Creighton | $838,464 |
1 | Reggie Jackson | PG | 28 | 6-3 | 208 | Boston College | $17,043,478 |
5 | Luke Kennard | SG | 22 | 6-5 | 200 | Duke | $3,275,280 |
6 | Bruce Brown | SG | 22 | 6-5 | 202 | Miami (FL) | $838,464 |
7 | Stanley Johnson | SF | 22 | 6-7 | 245 | Arizona | $3,940,402 |
8 | Henry Ellenson | PF | 21 | 6-11 | 245 | Marquette | $1,857,480 |
9 | Langston Galloway | SG | 26 | 6-2 | 200 | Saint Joseph's | $7,000,000 |
12 | Larry Drew II | PG | 28 | 6-2 | 180 | UCLA | |
12 | Keenan Evans | G | 21 | 6-3 | 190 | ||
14 | Ish Smith | PG | 30 | 6-0 | 175 | Wake Forest | $6,000,000 |
23 | Blake Griffin | PF | 29 | 6-10 | 251 | Oklahoma | $32,088,932 |
25 | Reggie Bullock | SG | 27 | 6-7 | 205 | North Carolina | $2,500,000 |
27 | Zaza Pachulia | C | 34 | 6-11 | 270 | $1,512,601 | |
30 | Jon Leuer | PF | 29 | 6-10 | 228 | Wisconsin | $10,002,681 |
34 | Zach Lofton | G | 25 | 6-4 | 180 | ||
38 | Reggie Hearn | SG | 27 | 6-5 | 210 | Northwestern | |
40 | Glenn Robinson III | SG | 24 | 6-7 | 215 | Michigan | $4,075,000 |
41 | Jameer Nelson | PG | 36 | 6-0 | 190 | Saint Joseph's |
Arcok:
Ha a szezonmustrát azzal zártuk, hogy kib@szták Van Gundyt, akkor az Arcokat kezdjük azzal, hogy kit sikerült a helyére igazolniuk. A Detroit Pistons új vezetőedzője a 2018-2019-es szezonban nem lesz más mint: Dwane Casey. Akinek sikerült azt a történelmi sikert elérnie, hogy mihelyst kipenderítették a Toronto Raptorstól - mert LeBronto megint leszopott egy LeBron James csapat ellen, ráadásul 0-4-re a Keleti elődöntőben - kiderült, hogy Ő LETT AZ ÉV EDZŐJE AZ NBA-ben...... Mi ez ha nem egy hollywoodi álom?
Casey egyébként nagyon jó edző!
Jó edző.
Nem olyan rossz edző.
Teher alatt igazából kurva szar edző.
...és azért legyünk őszinték, az NBA-ben nem kis teher van a válladon, ha vezető szerepben vagy. Én maximálisan őt okolom azért, hogy a torontoiak mihelyst szembetalálták magukat LeBronnal a Playoffban egyből elfelejtettek kosarazni és mintha összeszarták volna magukat a Királytól. Caseynek kellett volna lereagálnia a szitut, de ő ahelyett hogy tett volna valamit, mindent hagyott úgy, mintha a legnagyobb rendben volna. Ettől függetlenül egy kibaszott jó Alapszakasz-edző, de a Detroitnak talán pont egy ilyen kaliberre van szüksége, aztán reméljük, hogy a LeBron nélküli Keleten talán többre futja majd az erejéből, mert ne legyen kétség Detroitban annak is örülnének már ha kizuhannának a második körben...
(Ilyen boldog Év (munkanélküli) Edzőjét is ritkán látni..)
Nehéz lenne nyugodt szívvel Franchise Playert mondani Detroitban, de ha mindenképp kéne, akkor a választásom egyértelműen Andre Drummondra esne. Drummond az Anthony Davis, Bradley Beal, Damian Lillard, Draymond Green fémjelezte 2012-es draft 9. választottja volt és mostani kenyéradója csapott le rá. Rookie évében, 7.9 pontot, 7.6 lepattanót és 1.6 blokkot átlagolt, ami egy egész stabil képet fest róla, azonban már ekkor szembetűnő volt nála, hogy simán lehet alkalmazni rajta a Hack-a-Shaq taktikát. Ez gyakorlatilag annyit tesz ki, hogy az ellenfél csapata a meccs vége felé a legfakezűbb játékosodat fogja faultolni, hogy aztán elbassza a büntetőket és te jöhess... Andre 37.1%-ot átlagolt újonc évében a büntetővonalról, ami több mint gáz. Az előző szezonig a legjobb performansza 41.8% volt, másodévesként, hogy aztán tavaly robbantson és 60.5%-ra emelje a hatékonyságát. Ez is még egy gyenge büntetőszázaléknak számít, de ezt nézve, nem fogják már a jövőben keresni a meccs végi faultokkal. Stabilitását simán tudta tartani az évek előrehaladtával és kb. annyi pontot szerez mint ahány lepattanót. A Detroit mindenesetre nyugodtan építhet rá, mert egy masszív csapat alapja lehet Drummond a jövőben is. Sikerei a pályafutása során:
- 2-szeres NBA All-Star (2016, 2018)
- All-NBA harmadik csapattag (2016)
- 2-szeres lepattanó-király (2016,2018)
- NBA All-Rookie második csapattag (2013)
- NBA Rising Stars Challenge MVP (2014)
Reggie Jackson karrierje szépen fejlődött az Oklahoma City Thundernél, hisz az OKC draftolta a 2011-es draft 24. helyén. Évről évre emelt a pontátlagán, hogy aztán mikor lejárjon az újoncszerződése, beintsenek neki, még szezon közben. Ezt nagyon nehezen viselte, mert Ő számított az OKC harmadik shooterének egy Russell Westbrook, Kevin Durant páros mögött. Jöttek is a köpködések egymásra mikor elváltak az útjaik, és Jackson nem mindig a legszofisztikáltabban beszélt egykori csapattársairól. Westbrook és Durant magasról leszarták a dolgot látszólag, de az embernek az volt az érzése, hogy itt mintha Reggienek lenne igaza. Aztán jött ugye 27 meccs a Pistonsnál, ahol szépen emelt is az OKC-s háromnegyed éves átlagán 5 pontot, hogy aztán következő szezonra mér rápakoljon 79 meccsen 1.2 pontot. Így átlagolt 2016-ban 18.8-at, ami azért már megsüvegelendő. Drummond mellett vezére lett a Detroitnak és be is jutottak a Rájátszásba, ahol a LeBron James és Kyrie Irving fémjelezte későbbi Bajnokcsapat kisöpörje őket. Az elmúlt két szezonja inkább szólt a sérüléseiről és arról, hogy Van Gandy Messiásként várja vissza. 2 szezon alatt játszott nagyjából egy szezont és a pontátlaga is visszaesett 4 ponttal, de ez a sérülésekkel teli szezonokat nézve maximálisan érthető. Jacksonban meg van minden ami kellhet egy bajnokcsapat irányítójától, de nem ő lesz az a sztár aki visszaviszi a Pistonst a csillagok közé.
Stanley Johnson középiskolás évei alatt szupersztár kaliber volt, hisz csak ennyi mindent nyert meg:
- First-team HS All-American USA Today (2014)
- 4× CIF Division I state champion (2011–2014)
- MaxPreps.com High School National Player of the Year (2014)
- California Mr. Basketball (2014)
- All-California Interscholastic Federation (CIF) Division I first team (2012)
- ESPNHS Cal-Hi Sports California Sophomore of the Year (2012)
- MaxPreps.com Freshman All-America honorable mention (2011)
- CIF All-state first team (2011, 2012)
- CIF All-league first team (2012)
Mondjuk az egyetemi karrierje során sem gyűjtötte visszafogottabban a díjakat:
- Julius Erving Award (2015)
- All-Freshman All-American Team USBWA (2015)
- Pac-12 Tournament All-Tournament Team (2015)
- District IX All-District Team USBWA (2015)
- Third-team USA Today All-American (2015)
- First-team All-Pac-12 (2015)
- Pac-12 Freshman Player of the Year (2015)
- All-Pac-12 Freshman team (2015)
- 2014 Maui Invitational MVP, All-Tournament Team
- 2× Pac-12 Player of the Week (December 1, 2014; January 19, 2015)
- NCAA Player of the Week (January 19, 2015)
- Wayman Tisdale National Freshmen of the Week (January 18, 2015)
- Wayman Tisdale National Freshmen of the Year Award Finalist
A 2015-ös 8. választottja, aztán az NBA-ben kicsit visszafogottabban kezdte meg karrierjét, hisz FG%-ban 37.5% a legjobbja három szezon alatt, és 7.0 átlagol eddig. Tavaly már 69 meccséből 50-en kezdett és 27.4 percet átlagolt. Van hová fejlődnie, de elnézve a keretet, senki nem veszélyezteti a posztját a jövőben sem a fiatalok közül.
Blake Griffin végre pontot tett Clipperses karrierje végére. Ideje volt már, hisz 2015-2018-ig többnyire csak a sérüléseitől és a botrányairól volt híres a média. Legszebb ilyen jellegű megmozdulása 2016 januárjában történt meg, mikor is egy hónapos kihagyás után, épp visszatért volna, csakhogy összekapott egykori barátjával és a csapat szertárosával, majd úgy megverte, hogy a saját kezét törte el (gondolhatjuk hogy nézhetett ki akkor az áldozat...) és kénytelen volt további 45 meccset kihagyni. A Clippers teljesen elhatárolódott Griffintől és kapcsolatuk mintha itt futott volna zátonyra, többé nem volt már a régi. Chris Paul 2017-es lelépésével valószínűsíthetővé vált, hogy bizony a Clippersnél előbb-utóbb kibaszkodnak minden régi arcot. Nem is kellett sokáig várni Griffinnek sem, hisz 2018. január 29-én elpostázták a Detroithoz Willie Reeddel és Brice Johnsonnal együtt, amiért a Pistons meg feladta Avery Bradleyt, Tobias Harrist és Boban Marjanovicot. Akkor sem értettem ezt a cserét, hogy miért ekkora Deal ez a Detroitnak, mert Blake már a közelébe sincs prime-formájának, de cáfoljanak meg!
Eddigi karrierje sikereit nyilván a Clippersben érte el:
- 5× NBA All-Star (2011–2015)
- 3× All-NBA Second Team (2012–2014)
- All-NBA Third Team (2015)
- NBA Rookie of the Year (2011)
- NBA Slam Dunk Contest champion (2011)
TITÁN
Bruce Brown Jr. nem egy beszari figura annyi szent. Első egyetemi éve alatt 33 meccséből 29-en már kezdett és átlagolt 11.8 pontot, 45.9 FG%-ot 34.7 3P%-ot és 74.4 FT%-ot. Ezek közül a legarcpirítóbb, talán a 74.4-es büntetőszázaléka, de egy Drummonddal felálló csapatnál ez már-már kiválónak számít. Második Miami egyetemi évében mindösszesen 19 játszott meccs után megsérült a bal lábfeje, így a szezon hátralévő részét kénytelen volt kihagyni, de ennek ellenére is jelentkezett a draftra, ahol ki is választotta a Deroit a 42. helyen. Hogy mekkora Üzletet csinált azzal, hogy sérülten jelentkezett a draftra, még egyelőre homály fedi, de mindenesetre nagy kolbászra vall, hogy ezt meg merte húzni.
Khyri Thomasnak már kalandosabb útja volt a Pistonsig, hisz őt a Philadelphia 76ers draftolta le, hogy aztán továbblökje egészen Detroitig, két jövőbeli második körös draft cetliért. Itt sem értem a Detroitot, hogy egy 2. kör 38-ként kiválasztottért küldtek két jövőbeli második köröst?!... Khyri valamit nagyon tudhat ezek szerint. Mondjuk védekezni, mert mivelhogy Őnagysága zsinórban kétszer lett az Év védője a Big East konferenciában. Ponttermésben is veretőset rakott fel utolsó egyetemi évében (ami három volt), hisz 15.1 pontja azért nem annyira rossz. A csapatba kerülésért Stanley Johnson van előtte a sorban, de az ESPN Glen Robinson III-öt is elé veszi. Az biztos, hogy esélye lesz a csapatba kerülésre és a mai NBA-ben egy jó védő potenciál kurva sokat érhet.
WAT???
José Calderón, Zaza Pachulia, Jameer Nelson nem az a triumvirátus, akikre egy feltörekvő csapatnak szüksége lehet. Sokkal inkább olyan figurák, akik gyűrűkért vándorolnak jobbról balra, és egy bajnokesélyes csapatban ugranak be, ha nagyon ég a ház. Aztán ha ők gyújtják fel a házat, akkor nem érzi meg a csapat ha egyből le kell őket hozni a pályáról. Zaza Pachuliaval amúgy sem tudok azonosulni, egyszerűen szerintem egy féreg az ember, annyi játékosnak okozott már szándékosan sérülést...
Konklúzió
Vegyesek az érzelmeim a Pistonsal kapcsolatban, de Keleten a 8. hely reális cél lehet nekik. Ha összeáll a Griffin-Drummond-Jackson trió, akkor sokkal vérmesebb reményeket is kitűzhetnek maguk elé. Potenciál van bennük rendesen, rajtuk múlik, hogy azt mennyire tudják kamatoztatni.
Önmarketing linkekkel fűszerezve:
Atlanta Hawks
Boston Celtics
Brooklyn Nets
Charlotte Hornets
Chicago Bulls
Cleveland Cavaliers
Dallas Mavericks
Denver Nuggets
Ha kérdésed, kérésed, kivetnivalód, vagy bármid van számomra, check-olj le és vedd fel velem a kapcsolatot az alábbi social media-linkek valamelyikén: