FORGOTTEN HEROES - MIAMI HEAT EDITION
Kezdjünk egy kis történelmi visszatekintéssel a bloggal kapcsolatban. Hogy miért is lett 48ers a neve a blogomnak? Nagy San Francisco 49ers és Philadelphia 76ers rajongó vagyok, ezért úgy gondoltam, ha valaminek valamilyen szempontból kapcsolódnia kell a blogomhoz, az legyen egy szám és mögötte az "ers". Hát így alakult ki a 48ers. És miért pont 48? Mi legyen? 69? Na a marha nagy viccet félretéve, a 4*12perces negyedek miatt az NBA-ben.
Ebben a részben a méltetlanul elfeledett hősökről fogok szót ejteni. Egy szónak is száz a vége, a véleményem, hogy rengeteg olyan játékos futkározik a világon, akiknek igenis lenne helye az NBA-ben, azonban valami okból kifolyólag, ezt mégsem tehetik meg, de lehet, hogy egy párhuzamos világegyetemben még mindig magukra húzhatják a cipőjüket és adhatnak a 48ers örömeinek. Ezek a hősök, az én hőseim, a lista pedig természetesen nem lehet teljes, de nézzük kikre is gondoltam a Miami Heat tekintetében:
Chris Bosh
(ahogyan az angol Wikipedia írja Google Fordító segítségével)
Christopher Wesson Bosh (1984. március 24-én született) egy amerikai volt profi profi kosárlabdázó. A Texas úr kosárlabda kosárlabda középiskolájában Bosh egy szezonban játszott egyetemi kosárlabdát a Georgia Tech számára, majd a 2003-as NBA-válogatásra jelentkezett. A Toronto Raptors általánosságban negyedik lett. Míg Torontóban Bosh ötszörös NBA All-Star lett, egyszer az All-NBA második csapatának nevezték el, egyszer játszott az Egyesült Államok nemzeti válogatottáért (akikkel aranyérmet nyert a 2008-as nyári olimpián), és a rajongói kedvenc Vince Carter, mint a Raptors franchise arc és vezetője. Bosh-t "CB4" -nek hívták az akkori Toronto Raptors-i játék kommentátor, Chuck Swirsky, a Bosh kezdőbetűinek, majd a mezszámának és az azonos nevű filmre való hivatkozás kombinációja. [1] 2010-ben elhagyta Torontót, mint a franchise minden idők vezetője pontok, visszapattanások, blokkok és lejátszott percek alapján. 2010-ben, a Raptors-szel folytatott hét szezon után, Bosh aláírási és csereügyletet kötött, amelyben a Miami Heat-nek kereskedették. [2] Miamiban a Bosh csatlakozott a csillagokhoz, Dwyane Wade-hez és LeBron James-hez; a triót a Hármas néven ismerték el. Bosh karrierje második felét Miami-ban töltötte, évente megjelenve az NBA döntőiben, 2011-től 2014-ig, 2012-ben és 2013-ban pedig NBA címet nyerve. Bosh Miami-ban töltött ideje során minden évben az NBA All-Star csapatát hozta létre. Karrierjét rövidzárta egy vérrögképződés, amely szerint az NBA karrierjét befejező betegségnek minősült. [3] [4] Bosh 2016. február 9-én játszotta az utolsó NBA-mérkőzését. [5] Az NBA döntése ellenére Bosh harcba folytatta játékpályáját három évre [6], mielőtt 2019 februárjában bejelentette, hogy nyugdíjba vonul. Március 26-án a Heat visszavonta Bosh no. 1 mez. [8] [9] A dallas és a torontói fiatalok körében a sport és az oktatás előmozdítása érdekében Bosh létrehozta a Chris Bosh Alapítványt, és rendszeresen beszélt a fiataloknak az olvasás előnyeiről.
Tehát Bosh a 2003-as Drafton kelt el 4. kiválasztottként a Toronto Raptors révén, közvetlenül Dwyane Wade mögött. Mikor elhagyta a Raptorst, ő volt a franchise történetének legponterősebb játékosa és emelett övé volt a legtöbb lepattanó, blokk és játszott perc is a dinoszauruszoknál.
Magáért a Miami Heatért ment el Kanadából, vagyis inkább a Dwyane Wade, LeBron James duó kedvéért költözött délre, hogy Florida legnagyobb hármasát alkothassák. Együtt összesen 4 döntőt és 2 bajnoki címet szereztek Miami városának, azonban a folytatás elég felemásra sikeredett Bosh számára. Megkapta élete szerződését a Heattől és hiába tömték ki jobban mint a klublegenda Wadet, sokáig nem tudta élvezni a Franchise Player szerepkört, mert vérrögöket találtak a szervezetében. Több hónap kihagyás után sikerült visszatérnie, de pár meccs lejátszása után a vérrögök megint előjöttek a szervezetében így élő csapat nem volt NBA szerte, aki a magas fizetésével, vagy akár egy veterán kontraktussal megbombázta volna. Hogy ez mennyire vet jó fényt a karrierje megítélése szempontjából, azt döntse el ki-ki maga, mindenesetre én azon az állásponton vagyok, hogy egy jó orvosi stábbal felszerelt csapat azért még megkörnyékezhette volna a Raptornak kinéző CB4t.
Norris Cole
Norris Cole gyakorlatilag az első felfedezettem volt, NBA-n belül. Nem tudom mi fogott meg benne, mert a Bajnokesélyes Miami Heat-ben kezdte meg profi karrierjét, 2011-ben. 2011-ben, mely szezon végén, 2012-ben egyből bajnok is lett a Heat-tel. Miben volt jó Norris Cole? Elnézve a statisztikáit, semmiben. Valamiért mégis megakadt rajta a szemem. Volt benne ugyanis valami, amiért a legszarabb helyzetben mindig lehetett bízni benne, mindig fent lehetett hagyni. Wikipedia-s Google Translate-es sorok esetében nem lesznek, mert azt a három sort én még bővebben tudom leírni, mint ami a Wiki-n van..
A teljesség igénye nélkül, Cole eddig elért eredményei:
- 2* NBA Champion (2012, 2013)
- Israeli League Champion (2018)
- Israeli League Cup winner (2017)
- Montenegrin Cup Winner (2019)
És hogy mely klubbokban játszott tömény 8 év profi karrierje során?:
- 2011-2015 Miami Heat
- 2015-2016 New Orleans Pelicans
- 2016 Shandong Golden Stars
- 2017 Oklahoma City Thunder
- 2017-2018 Maccabi Tel Aviv
- 2018 Sidigas Avellino
- 2018-2019 Buducnost
- 2019- Monaco
Hogy mi a célja Cole-nak a továbbiakban, azzal kapcsolatosan fogalmam nincs, azonban a tény, hogy eddig megfordult már az NBA-t félretéve: Kínában, Izraelben, Olaszországban, Montenegróban és Franciaországban, egyfajta Világkörüli turné lehet releváns cél számára...
Egyébként számai nem rosszak a kalandjai során, higy így alakultak a ponttermelései: 19.1 (Kína), 11.8 (Izrael), 16.3 (Olaszország), 13.2 (Montenegró). Assistokban még mindig nem túl acélos és bőven van még mit fejlődnie dobószázalékban, de a 30%-os triplája, az azért beszédes. A tavalyi Euro League idényben pedig, valóságosan impresszív mutatókat sikerült felvarázsolnia, hiszen dobószázaléke: 49.3%, hármas százaléke: 38% !!!!, büntető százaléka 85.7%, pontja átlagos 16.6 volt, ami a 40perces meccsek tekintetében azért bőven nem rossz!
A mostani szezonjában 14.3 pontot 1.5 lepattanót 4.5 asszisztot tesz be a közösbe 23.8perc alatt. Ha 36 percre vetítenénk ki, ez 21.6 pont 2.3 lepattanó 6.7 assziszt lenne, ami meg már tényleg kezdő kaliberű stat NBA berkeken belül is. De nem az NBA-ben van és nagy valószínűséggel nem is fog már a kosárlabda hazájában pattogtatni, főleg elég bizonyíték erre az alábbi három kép. A szeme egyre szűkebb lesz (balról jobbra haladva megyünk vissza az időben) a Monacoban beszerezhető drogok miatt, na nem mintha Montenegró nem a drog kartellek hazája lenne... khm Bar khm khm....
Kár érte, kiváló Ügynök volt!